Zöldút tervezés a Corvinus egyetemen
admin írta febr. 13, 2008 napján
A Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Kara (Tájtervezési és Területfejlesztési Tanszék) az Ökotárssal együttműködve beindította a “Zöldút tervezés” című tanárgy oktatását. Az Egyetem és az Ökotárs megállapodásban rögzítették, hogy az oktatáson túl hoszabb távon is együttműködnek zöldút fejlesztés, nemzetközi kapcsolatok, kutatási programok szervezésében, lebonyolításában.A zöldút tervezés órák szerdánkén, reggel nyolc órakor kezdődnek, és látogathatók!
A mellékelt tanmenetből tájékozódhattok a tematikáról, és a helyszínről is.
A félév a Budavidéki Zöldút megnyitójában csúcsosodik ki.
Várjuk az érdeklődőket!
Zöldút (Greenway) tervezés – tanmenet, 2008
Az első zöldutak
a tájépítészet születésével egyidősek, az USA-ban tervezésük
a XIX. század közepe óta folyamatos. Európában csak néhány évtizede
jelent meg a zöldút, és jelentős tartalom- és eszközmódosulással
integrálódott a kontinens országainak fejlesztési gyakorlatába.
A zöldutak tervezéséről a tájtervezés oktatásában eddig csak
marginálisan esett szó, hazai gyors fejlődésük azonban szükségessé
tette, hogy behatóbban foglalkozzunk velük. A tantárgy céljai:
- megismerni az amerikai és az európai zöldút tervezés jellegzetességeit, módszereit és eszközeit
- feltárni a civil szféra és a szakemberek együttműködési lehetőségeit e tervezési területen
- konkrét, gyakorlati feladatokon keresztül a tervezői képességek és készségek fejlesztése
Előadások: 1118 Budapest,
Villányi út 35-43. „A” ép. A/III tanterem;
Hétfőnként
16.00-17.30
| Időpont | Téma | Előadó |
| II. 4. | Követelményrendszer ismertetése, bevezető. A Zöldút tervezés gyökerei | Dömötör Tamás |
| II. 6. | Kerékpár vagy autó? Az autó megbolondít minket | Rózsa Sándor (HUMUSZ ház, XI. Saru u. 11.) |
| II. 11. | A zöldút tervezés elmélete, Zöldutak a világon | Dömötör Tamás |
| II. 18. | Zöldutak Európában + esettanulmányok | Budai Krisztina, Ökotárs Alapítvány |
| II. 25. | Zöldutak Magyarországon | Budai Krisztina |
| II. 27. | A versenyképes vasút | Bödecs Barna (HUMUSZ ház) |
| III. 3. | A zöldutak és a közösségi részvétel | Dömötör Tamás, Budai Krisztina |
| III. 10. | A Buda-vidéki Zöldút – esettanulmány | Bárcziné Kapovics Judit tájépítész |
| III. 17. | A zöldút tervezés eszközrendszere | Dömötör Tamás |
| III. 24. | Húsvét | |
| III. 31. | Konzultáció, tervezés | Dömötör Tamás |
| IV. 7. | Konzultáció, tervezés | Dömötör Tamás |
| IV. 14. | Greenway planning in the USA | Robert Ryan, University of Massachusetts, Amherst, USA |
| IV. 19. | Zöldút kistérségi rendezvény, Szentendre | |
| IV. 21. | Konzultáció, tervezés | Dömötör Tamás |
| IV. 28. | Konzultáció, tervezés | Dömötör Tamás |
| V. 10. | A Buda-vidéki Zöldút megnyitója |
A tanmenet
változtatásának jogát fenntartjuk. Zölddel jelöltem a fakultatív
programokat. A félév során tervezési feladatot hajtanak végre a
hallgatók. A beadandó feladat jellege a kiválasztott terület nagyságától,
jellegétől és a helyi igényektől függ. Vizsga nincs.
Budapest, 2008. január 31.
Dömötör Tamás
tanszéki mérnök
Hozzászólások:
Válasz az eredetire: